A Boldogság mint Versenyelőny (HVG kiadó)

2019-02-26

Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

 Shawn Achor: Happiness Advantage c. könyve bebizonyítja, hogy a boldogság sokkal több egyfajta kellemes érzésnél, valójában a siker elengedhetetlen eszköze. A szerző kutatásai a pozitív pszichológia területén bizonyították, hogy a munkahelyi boldogság vezet az üzleti eredményességhez. Az általa definiált hét alapelv alkalmazásával kreatívabbak, motiváltabbak és eredményesebbek lehetünk.

 A szerzőről:

Shawn Achor a siker és a boldogság közötti kapcsolat kutatásának vezető szakértője. Több mint negyven országban tartott előadásokat, hogy áthidalja a boldogságra vonatkozó tudományos kutatások tapasztalatai és a mindennapi élet gyakorlata közötti szakadékot. Vezető oktatóként, a pozitív pszichológia úttörő elméivel együtt, részt vett a Harvard híres boldogságkurzusában. Manapság az Aspirant kutató és tanácsadó cég alapító elnökeként tevékenykedik. Minden idők egyik legnépszerűbb TED-előadója. A Massachusetts állambeli Cambridge-ben él.

 

POZITÍV PROJEKTMENEDZSMENT STORYBOOK

 

A Magyar Projektmenedzsment Szövetség támogatásával, Kisszőlősi Szánthó Beáta szerkesztésében jelenik meg az úttörő interjú kötet, amely a legsikeresebb, a pozitív pszichológia alkalmazásával véghez vitt projekt történeteket gyűjtötte össze. A könyv megjelenése 2019 novemberében várható. Bővebben a www.pozitívpm.hu oldalon tájékozódhat a könyv projekthez való kapcsolódásról és a könyv megjelenéséről.


A szerkesztőről:

Beáta a Positive Attitude Consulting Kft. tulajdonosa, szervezetfejlesztési-, változáskezelési és vezetőfejlesztési tanácsadó. Jelentős projekttapasztalattal rendelkezik változásmenedzsment, belső projektszervezetfejlesztés és nemzetközi közösségfejlesztési projekteket is koordinált. A Pozitív Projektmenedzsment kialakítója, melyben a pozitív pszichológia kísérletek tapasztalataira, projektmenedzsment alapokra és gyakorlati tapasztalataira támaszkodik. 

Szervezetfejlesztőként kultúraváltási és komplex szervezetfejlesztési helyzetek támogatásában, csapatépítő programokban szerzett tapasztalatot. 

Akció Tanulócsoport facilitátor és akkreditált Human Synergistics tanácsadó is. Végzettsége szociológus, művészetmenedzser és pedagógus. 2001 óta nemzetközi fejlesztési területen dolgozott projektvezetőként, közösségfejlesztőként és 2005 óta üzleti környezetben trénerkedik. 2008 óta tagja az Intact Alumninak, 10 éves coaching tapasztalat áll mögötte. Több, mint 15 éves projektmenedzsment tréneri tapasztalata számos komplex helyzetben strukturálja a működését.

A fejlődés minden helyzetben benne van: Munkája során három alapértéket tart előtérben. Mindenkinek esélye, képessége és lehetősége, hogy fejlődjön. Minden ügyfeléhez OK/OK szemlélettel közelít és őszinte elfogadással, nyitottsággal kezeli a problémáit, nehézségeit. Számos ügyfele hangsúlyozza a tőle kapott odafigyelés és támogatás fontosságát a szakmai és módszertani tippeken túl. Számára az egyén teljességében fontos a munka-magánélet egyensúlyára törekvés. A festészetben is önkifejezésre lelt. 2013-ban 2 önálló kiállítása volt.

 

ERP Project with an Human Face

Link a cikkhez: https://www.iodanet.org/?p=3457

 

 

Friss blogbejegyzések

Mi jön ezután?

Mi jön ezután?

Tapasztalások a mából, gondolatok a holnapról.

2020-03-30

A VUCA komplexitása már nem csupán egy szakértők által létrehozott elmélet, amin néha elgondolkodom. Nem tudjuk meddig, nem látjuk mennyi kárral, mennyi haszonnal, milyen változásokkal zárul a mostani krízis időszak. Nem tudjuk, hogy lesz-e vakcina, lesz-e egy újabb vírus, milyen gazdasági-, társadalmi-, politikai- és környezeti következményei lesznek a világban a Covid 19-nek.

Pozitív hírek egy hónapon át

2019-04-24

Shawn Achor, a pozitív pszichológia neves szakértője, a Boldogság mint versenyelőny és számos más publikáció szerzője azt javasolja, hogy csökkentsük a hírözön által minket elárasztó zajt, szűrjük ki mind a mennyiséget mind a negatív híreket.

Jó hír: mégsem szűnik meg a miskolci gyermekváros!

2019-04-24

Nem szűnik meg a miskolci gyermekváros, az intézmény uniós fejlesztési program keretében újul meg, ahogy az ország többi korszerűtlen gyermekotthona is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sajtóhírekre reagálva pénteken az MTI-vel.

Vélemények

Beck Attila

2017-04-02

"Sokat adott nekem magánemberként a képlet megfordítása: légy boldog a jelenben, aztán már jön a siker..."

 

Beck Attila
Program Menedzsment Központvezető, Magyar Telekom