Saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy világunk kiszámíthatatlan, az előrejelzések nem, vagy nagyon esetlegesen működnek. Realitássá vált az elképzelhetetlen, a turbulencia, kiszámíthatatlanság mindennapjaink alapnormájává vált. Elvesztettük a kontrollt bizonyos folyamatok, az életünk néhány színtere felett.

Hogy működnek a stratégiák, hogy működnek a megszokott jól bevált megoldások? Sehogy. Válságmenedzserekké avanzsált HR vezetők, reziliens leaderek, menedzserek azok, akik igyekeznek menteni a menthetőt, fenntartani az elindított folyamatokat. Bármelyik pillanatban, bárhonnan előjöhet egy olyan világméretű hatás, melyet hiába jeleztek előre a szakértők, pontosan mikor és hol történő előbukkanását nem tudták megmondani.

Még akkor sem gondoltam arra, hogy baj van, a Covid 19 engem is érinthet, amikor február 15-én észak-olaszországi síelésemből hazafelé tartottam. Halványan eljutottak hozzám Kína, Japán, Korea hírei, de hát én olyan messze vagyok, egyszerű kisember, tőlem ezek nagyon távol állnak. Tévedtem.

Mit jelent ez a szervezeti működésünkre, mit jelent ez nekem? A megszokott ritmus felborult, az ismert lépések nem alkalmazhatóak ugyanúgy. Vannak cégek, amiket azonnal bezártak, elküldték az alkalmazottakat. Mindezt egy, két hét alatt.

Azok, akik képesek gyorsan változtatni, ahol a vezető(k) meghallották, hogy itt most valami új, valami nem várt, valami kiszámíthatatlan történt, igyekeznek átalakítani a működésüket. Számukra új helyzeteket (home office, virtuális megbeszélések), számukra új rendszereket (zoom...), új találkozási formákat, új prioritásokat állítanak fel. Válság menedzselnek és kísérleteznek. Az idő szorításában, jobb esetben egy vezetői csapat által meghozott döntés mentén tesznek valamit másképp.

Mi jön ezután? Hogy leszünk képesek a komplex, alig vagy egyáltalán nem előre jelezhető világunkban folyamatos termelést, hatékony gazdaságot, élhető világot fenntartani?

A prioritások, stratégiák átgondolása, az itt és most-ban mi az, ami a túlélést, a fennmaradást lehetővé teszi? Majd a „normalizálódást” követően valóban az értékek, célok újragondolása következik.

Az elmúlt két hétben tapasztaltuk, hogy mennyire számítanak az emberi kapcsolatok. Mennyire számít a bizalom, a munkatársak, munkavállalók ismerete. Felértékelődnek az emberi interakciók, keressük a csatornákat, a lehetőségeket, hogy úgy beszélgessünk, hogy közben lássuk a másik arcát, a szemébe nézhessünk.

A többlábonállás mára már nem csupán az Y generáció igénye és kiváltsága. Azok a cégek, tanácsadók, akiket egy nagy beszállító, egy nagy ügyfél tartott fent, mára nagyobb valószínűséggel húzták le a rolót, mint azok, akik többfelé szolgáltattak, több piacon is jelen voltak.

Mit tanulok a Covid 19 helyzetből?

Felértékelődnek az emberi kapcsolatok, az együttműködések, szövetségek, barátságok. Azok a vezetők, akik tudnak bízni önmagukban, vezetőtársaikban, alkalmazottjaikban nyitottabbak az innovációra, könnyebben elfogadják, hogy egy általuk nem kontrollált, ismert megoldás is lehet jó. Nem elegendő egy üzleti folyamatra, egy beszállítóra, termékre koncentrálni. A többlábonállás a túlélést jelentheti. A kreativitás, out of the box megoldásokat meglátó, megvalósító munkatársak, vezetők jelenléte felértékelődik a jól termelő, szabálykövető, megvalósító munkatársak mellett.

Bátorság szükséges ahhoz, hogy az előre láthatatlanban tegyük a dolgunk, hogy merjünk új megoldásokat kipróbálni, és a folyamatos kísérletezés által megtalálni az ebben a helyzetben itt és most legjobb megoldást.